Rúzsa Magdolna: 
"Kishegyesen élek, Szabadkához közel van, körülbelül hat-hétezren laknak itt. Nekem kezdetben a zene menekülés volt. Tehát ha valami történt, akkor csak bekapcsoltam a zenét, és tomboltam. Szeretnék valami maradandót alkotni majd egy nap, hogy ha meghalok, vagy bármi történik velem, az emberek ne felejtsenek el. Ki tudja? Lehet, hogy valamikor énekeltem a színpadon, és egy fiú és egy lány éppen akkor ismerkedtek össze, mondjuk egy lassú dalom miatt. És akkor már valamilyen szinten beloptam magam az életükbe, és ez nagyon jó érzés!"

Szabó Eszter:  "Főiskolai hallgató vagyok. Emellett weboldalakat csinálok, és reklámgrafikával foglalkozom. Tinédzser koromban, amikor elkezdtem kocsmába járni, akkor elkezdtünk össze-vissza játszani a fiatalokkal, és az volt az egyik feladatom, hogy énekeljek valamit. Énekeltem valamit, és odarohant hozzám egy harmadikos - ami akkor borzasztó nagy szó volt, hogy egyáltalán szóba állt velem egy harmadikos -, és azt mondta: "Gyere az együttesünkbe!” Így kezdődött a zenei pályafutásom. Ha jellemezni kellene a hangomat, akkor az szerintem, egész egyszerűen egy mély, női hang. Semmi más. Vagy esetleg egy magas férfi hangnak is nevezhetném. Nyilván az ember választ akar kapni: az bárkit segít a munkájában, ha egy szakmai zsűri értékeli. És hát ennél jobb lehetőséget nem tudtam pillanatnyilag. Úgy gondolom: kegyetlen választ fogok kapni, kegyetlen kritikákat remélhetőleg, és ezáltal fogok gazdagodni. Ha sikerül…"

Póka Angéla: 
"Amikor kicsi voltam, édesanyám disszidálásra adta a fejét és két gyerekkel, két bőrönddel neki indult a világnak. Először Münchenben kötöttünk ki és utána kerültünk Amerikába. Én egy művészeti iskolában tanultam Amerikában, ahová godspell szakra vettek fel, nem musical szakra. Az első év borzasztóan nehéz volt, hiszen én voltam a fehér lány, aki fekete zenét akar énekelni - megtörtént velem, hogy kimentem a színpadra énekelni és mindenki hátat fordított. Nagyon kemény volt… Én egy énekes vagyok, egy előadó, aki esetleg egy melódiavonalat meg tud írni, de hogy annak szíve és lüktetése legyen, ahhoz zenészek kellenek. Én egy zenekart szeretnék, ezért jöttem ide."

Puskás Péter:  "Nekem nagyon tetszik Jimi Hendrix zenéje, ahogyan ő élt, létezett, ahogyan gitározott, már azzal képviselt egyfajta lázadást. A zene mellett a másik fontos dolog az életemben a foci, de arról már lemondtam, hogy futballista legyek - bár néha még elálmodozom, milyen lenne a Real Madridban játszani… Régóta szerettünk volna együtt zenélni a barátaimmal egy koncerten, ezért harminc-negyven ember előtt, egy kertben megszerveztük a fellépést. Nagyon hangulatosra sikeredett az egész, megszerettem a dolgot, ezt akarom tovább vinni. Remélem sikerül a tizenkettőbe bejutni, ha nem sikerül, akkor sincs semmi, folytatja az ember az egyetemet és zenélget mellette. Végül is a zene a lényeg."

Hoffmann Mónika:  "Vörös kutya, vörös ló, vörös kislány egy se jó! Svédországban élek, Malmőben. Az anyukám magyar, az apukám svéd. A Megasztárban azért indulok, mert imádok énekelni, voltaképpen egész életemben énekeltem és zenéltem. Nagyon szeretem a latin zenét, és jó táncolni egy jóképű sráccal, aki tud is táncolni: az egy fantasztikus érzés! A svédek sajnos hideg emberek, és mindig éreztem, hogy én másmilyen vagyok. Mindig heves természetem volt, és szeretek itt lenni, mert valahogy úgy érzem, itt itthon vagyok. Ne küldjetek haza nagyon gyorsan, mert szívesen maradok!"

Varga Ferenc:  "Édesanyám unszolására lettem fogtechnikus. Tehát lényegében véletlenül kerültem ide, aztán megszerettem, és maradtam. Két fontos dolog van: az egyik a zenekar, a másik család, akiért dolgozik az ember. A zenekarral játszunk kéket, zöldet, feketét, tehát jazz-t, blues-t, funky-t, rockot, és természetesen saját dalokat is, amelyeket nagyon-nagyon szeretünk. Illetve lassacskán azokban a klubokban, ahol ezeket a dalokat játsszuk rendszeresen, már azért velünk éneklik. Az ember legnagyobb vágya, hogy kiálljon egy színpadra, és egy hatalmas közönség tapsoljon neki. Legalábbis, akik olyan exhibicionisták, mint mi vagyunk, illetve én vagyok. Ez egy nagyon komoly dolog, így nem lehet elhülyéskedni. Természetesen vannak jó pillanatok, de igazából ez egy kőkemény munka."

Varga István:  "Ha van egy kis időnk, akkor a család be szokott ülni a szobába, és segítenek abban, hogy menjenek a dalok. Nyolc éve vagyok villamosvezető, szeretem csinálni, bár néha egy kicsit fárasztó: amikor több napot kell jönni egymás után, és nincsenek pihenőnapok. De az éneklést mindennél jobban szeretem, tehát ha ez nem sikerülne, akkor maradok itt, ha meg sikerülne, akkor én leszek a legboldogabb! Néha szoktam magammal hozni szöveget, és akkor a végállomáson dudorászom, de amit tudok, azt menet közben is szoktam gyakorolgatni. Az éneklés a legnagyobb vágyam!"

Baktai Anikó: 

"Nagyon nehéz a vendéglátás. Nagyon nagy rutint ad, az biztos. Óriásit, vagyis szinte már hazamegyek a színpadra. Ebből élek most már tizedik éve, de valójában ez nem elég ahhoz, hogy sztár legyek itt, Magyarországon. Mert itt viszont nem tudok dolgozni, csak a pub-okban. Amikor egy nap hatszor énekelsz el egy számot, amikor már a könyöködön jön ki a dolog, akkor az baj. Azért akarok most mást csinálni, mert úgy érzem, hogy több minden van még bennem, mint a vendéglátó. Azért jelentkeztem a Megasztárra, hogy megmutassam, tudok szerezni zenét is, és azt, hogy valójában ki vagyok én˝

Széles Izabella:  "Peruban születtem. Négy éves koromig laktunk ott, aztán idejöttünk Magyarországra, és azóta itt lakunk. Idén érettségiztem, most pedig főiskolára járok. Hét évig csellóztam, egy évig zongoráztam, és most nemrég elkezdtem gitározni, az énekléssel pedig körülbelül két éve kezdtem el foglalkozni. Olyan ez, mint egy nagy-nagy szerelem, fantasztikus, tényleg! Ha nem énekelhetnék, nem is tudom, mi lenne velem. Ki kéne találni az éneklést, ha nem lenne!" 

Bocskor Bíborka:  ""Az a dolgom, hogy zenét hallgatok egész nap, és zenét hallgattatok emberekkel, mivel egy CD-boltban dolgozom. Nézd meg, te is hallgasd meg, majd add oda: tehát menjen körbe a zene, a zene, a zene. A kedvencem egy gyönyörű Bach-CD. Kisgyermekkoromban derült ki rólam, hogy konyítok az énekléshez. Volt egy kecském, amit úgy hívtak, hogy Cerceruska, és neki énekeltem. Ez Csíkszentmártonon volt, pontosabban Csíkszereda mellett van ez, Hargita megyében. Azt szeretném ebben a műsorban, hogy találjak magamnak egy közönséget, vagyis legyenek úgymond "kecskék", akik meghallgatnak."

Kontor Tamás:   "Elsősorban a rockzenében vagyok otthon, de a country-t is nagyon szeretem. Nagyon sok műfajt szeretek, de főként a rock az, ami mozgat. A kislányom nagyon nagy fazon: majdnem mindenre táncol, riszálja magát, és amikor meghall engem, azt mondja: "Apa!” Tíz évvel ezelőtt kezdtem el kocsmazenélni, mondjuk így. Pont a volt feleségem volt az, aki rábeszélt, hogy jelentkezzem. Az előző adásokban talán még nem lettem volna elég érett erre, de nagyon keményen rábeszélt. Ahogy letettem a telefont, azonnal elkezdtem gondolkodni azon, hogy melyik feladatkörben éppen mit fogok csinálni, vagy mit szeretnék énekelni, játszani. Nagyon érdekel! Nagyon remélem, hogy amit eddig csináltam, és amivel eddig biztattak, az most bejön, az most mások által is elismert lesz…"

Oláh Szabolcs:  "Közgazdász pályára készültem, de a zene mindig jelen volt az életemben, így egy idő után engedtem a csábításnak. Most egy stúdiót vezetek, felvételeket készítek, dalokat írunk, körülbelül tíz olyan lemez van jelenleg, amin részt vettünk. Nekem a zene olyan, mint a Csillagok Háborújában az Erő. Az Erő az mindenütt ott van, áthatol rajtunk és csak úgy meríteni kell belőle. Szerintem a zenészek olyan Jedi lovagok, akik jobban tudnak meríteni a zenéből."